Ipartestületünkről

A hajdúnánási iparosság érdekképviselete évszázados múltra tekint vissza. Elődeink 1782-ben alapították meg az első csizmadia ipartársulást -, mely a városi csizmagyártó mesterek szervezeteként foglalkozott a szakoktatás, a szakmai ismeretek, illetve a mesterség kérdéseivel, de erkölcsi és a kézműves élettel kapcsolatos ismereteket is nyújtott. Nem sokkal később követték a csizmagyártók példáját az asztalosok, lakatosok és kovácsok 1873-ban, az ácsok, molnárok és kőművesek 1877-ben, a szűcsöké 1880-ban. Ezeket aztán 1904-ben létrejövő Ipartestület fogta össze, amely 1949-ig állt fenn. Rendszeresen szerveztek társas összejöveteleket, gyakran összekapcsolva táncünnepéllyel és vacsorával. 
„A színjátszók mellett az ipartestület legnagyobb hatású és legértékesebb munkát folytató művelődési alkalma, belső intézménye az énekkar volt, a dalárda" (Dankó L: Munkásművelődés). Az iparosság művelődési igényeit az 1884-ben alakult Iparoskör szolgálta, mely az első világháború utolsó éveiben a megromlott gazdasági helyzet miatt az Ipartársulattal egyesült.
Késő, modernkori utóda a városi cégeknek a Hajdúnánási Ipartestület, mely közvetlenül a rendszerváltást követően jött létre a helyi kisiparosok kezdeményezésére 1990. június 11-én.
A csizmadiák ipartársulata óta eltelt közel 230 év alatt sokféle szervezet védte a mesterek, kisiparosok, vállalkozók érdekeit. A régi mesterek nagy gondot fordítottak termékeik minőségére, azáltal is hogy kirekesztették a kontárokat a városi közösségből. A céhek tagja nem csak a termelésben jeleskedtek, de részt vettek a helyi társadalom szervezésében, a helyi feladatok megoldásában a tűzvédelemtől a színjátékok rendezéséig.
A Hajdúnánási Ipartestület elődeihez méltóan igyekszik részt venni a szűkebb és tágabb környezetének társadalmi életében. Tagjaink rendszeres szervezői, támogatói, résztvevői a városi rendezvényeknek. Évente megszervezzük a Hagyományőrző Disznótort február környékén, melyre már az egész országból érkeznek vendégek. Kisiparosaink Hajdúnánás testvérvárosi kapcsolatainak ápolásában is aktív szereplők. Az Érmihályfalvi Nyiló Akác Fesztiválnak visszajáró vendégeiként megtapasztaljuk minden évben az országhatáron túl élő magyarok vendégszeretetét.
Fontosnak tartjuk mind az érdekképviselet, mind a társadalmi szerepvállalás tekintetében a képviselő-testületi részvételünket. A rendszerváltást követően egy ciklus kivételével minden alkalommal volt legalább egy önkormányzati képviselőnk (Borbély Sándor, Papp Imre, Tóth ImreHódos Antal, Kállai Sándor). Jelen ciklusban (2014-2019) önkormányzati képviselőnk újra Tóth Imre.
2010-től városunk országgyűlési képviselője, polgármestere – Szólláth Tibor – ipartestületünk aktív tagja.

Ipartestületünk tagja a megyei és az országos szervezetnek, rendszeresen részt veszünk az iparosságot érintő kérdések megvitatásában (szakképzés, törvényjavaslatok, támogatások, stb.)
Szervezetünk saját székházban működik. A tagság összetartozásának, támogatásának köszönhetően a székház fenntartásával nincsenek gondjaink, karbantartása, gondozása rendszeresen megtörténik, legutóbb 2014-2015-ben szinte teljes felújítást végeztünk. Tagságunk – elődeink hagyományait követve – heti rendszerességgel tart kötetlen, jó hangulatú baráti találkozókat, ahol megvitathatók az aktuális események.


A Hajdúnánási Ipartestület elnöksége:
Elnök: Hódos Antal
Elnökségi tagok: Csiszár Ferenc, Fekete Imre.

Bocskai Korona

Stefán Camion

Autómentés
M3, M30, M35)
24 órában
Felépítmény-gyártás
Szállítás
Autóbontás
TruckShop
Szervíz
Hidraulikacső gyártás
Gumiszerelés
OMV kenőolajok

LAC-HÚS KFT.

Megbízható
Magyar
Minőségi

 
Korszerű vágóhíd
Kiskereskedelem
Magyaros étterem

Família Bútorbolt

Família
bútor és lakástextil bolt
Hajdúnánás

Isten óvja a tisztes ipart! 




Hajdúnánási Ipartestület - 1782 óta

powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin